Szinte pontosan egy évvel ezelőtt vezették be az első nagy korlátozásokat a járvány miatt, aminek hatására a vendégház felújítását eltoltuk néhány héttel és belevetettük magunkat a gazdálkodásba, alig két hónappal azután, hogy a nagyvárosból vidékre költöztünk. Prioritás volt, hogy saját magunk állítsuk elő az ételeink egy részét, amit elfogyasztunk, így üvegházat építettünk, kertet ástunk, kifutót és ólat építettünk a haszonállatoknak. Most is van néhány újabb projektünk, és valamivel felkészültebben vágunk bele az idei kerti szezonba. Az első gólya a mini fűszeres növénylépcső, ami a konyhaablak mellett kapott helyet, itt a magok a földben várják a melengető sugarakat, én pedig már alig várom, hogy innen csipegessek fűszereket a főzéshez. Addig is használom a tavalyi szárítmányokat és a fagyasztott zöldeket, illetve a metélőpetrezselymet, ami áttelelt kívül az ablakpárkányon. Ezek a zöldségek kerültek a növénylépcsőbe:
Elültettünk hat kis csemetét, négy szilvát és két almát, hogy mire az öreg fák kimennek, legyen utánpótlás. Jól körbe is kerítettük őket, hogy se a nyulak, se a birkák ne tegyenek kárt bennük. Bogyós gyümölcsöket is ültettünk, mert nagyon szeretjük – bár ki ne szeretné a málnát, szedret, ribizlit? Várnunk kell még pár évet, amíg nagyobb mennyiséget szüretelhetünk, de ez egy olyan befektetés, ami többszörösen térül majd meg.
Van egy kis déja vu érzésünk az újabb rendelkezések értelmében, hiszen már nagyon készültünk a vendégek fogadására, de a foglalásokat el kellett halasztani – nagyon reméljük, hogy húsvéttól már lehet utazni. Hamarosan elkészül a virtuális 3D túra és új képek a vendégházról, hogy megkönnyítse a választást, melyik apartmanba jönnétek legszívesebben, szeretnénk megmutatni nektek minél hamarabb.
Állati lakóink létszáma bővült egy cicával és tizenöt tyúkkal. Mimi cica nyolc éves, a Budaörsi Állatmenhely lakója volt három évig, két hete lakik velünk és még nem igazán jött rá, hogy már nem a kifutóba van bezárva, hanem szabadon mászkálhatna. Egyelőre a kisszoba szekrényének tetején rendezkedett be, a penthouse-ból kedvére nézelődhet. Nagyon kedves, dorombolós cica, mi mindenkit szeretnénk bátorítani, hogy adjon esélyt egy idősebb, sötétebb bundájú, hosszabb ideje menhelyen ragadt kisállatnak, mert százszorosan meghálálják! A budaörsi menhelyhez több állatkán keresztül kötődünk, ha módotokban áll, támogassátok a munkájukat önkéntességgel, adománnyal, és leginkább örökbefogadással.
A tyúkok egy tojásüzemből érkeztek a rehabilitációra, néhány hét és ők is olyan szép tollas és piros arcú jószágok lesznek, mint a másik harminc tyúkocskánk. A napsütés, jó levegő, friss étel mindenkinek jót tesz, embernek, állatnak egyaránt. Itt szeretve vannak, tovább élhetnek és nekünk tökéletesen megfelel, ha kétnaponta adnak egy tojást.